Eckhardt Éva: A színjátszás lehetőségei a konduktív pedagógia rendszerében

Eckhardt Éva: A színjátszás lehetőségei a konduktív pedagógia rendszerében

A Takács Etel Pedagógiai Alapítvány kuratóriuma 2015-ben kiadványsorozatot indított azzal a céllal, hogy értékes doktori disszertációkat és szakdolgozatokat hozzáférhetővé tegyen a szélesebb szakmai közösség, illetve az érdeklődő olvasók számára. A megjelentetésre ajánlott értekezések- tisztelegve az alapítvány névadója előtt, akit munkássága két szakterülethez kötött- a nevelés-, illetve a nyelvtudomány területéhez kapcsolódnak. Publikált változatuk (esetleges vitatható részleteikkel, tévedéseikkel együtt) lényegében megegyezik a tudományos fokozathoz vagy egyetemi diplomához vezető értékelési folyamatban szereplő dolgozattal. Minőségüket a doktori iskolák, a képzőhelyek szakemberei fémjelzik. A TEPA reméli, hogy kezdeményezésével hozzájárul a szakmai diskurzusok élénkítéséhez, új kutatógenerációk megismertetéséhez.Eckhardt Éva 2012-ben a Pető Intézetben végezett konduktorként. Azóta itt dolgozik, jelenleg kisiskolásokat tanít. Már hallgatóként segítőnek jelentkezett az iskolai színjátszó szakkörbe, amelynek aktív tagjává, mára vezetőjévé vált. Az alapszakos diploma megszerzése után- főként gyakorlati ismereteit bővítve- több tanfolyamot is elvégzett, majd 2015-ben az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar neveléstudományi mesterszakán folytatta felsőfokú tanulmányait. Az egyetemi stúdiumok elősegítették elméleti ismereteinek és gyakorlati tapasztalatainak integrációját. Diplomamunkája A színjátszás lehetőségei a konduktív pedagógia rendszerében címmel készült, ebben a témakörben további tanulmányokat, illetve kutatómunkát tervez.A szerző munkájának célja az, hogy a központi idegrendszeri mozgássérült emberek megmutathassák művészeti, azon belül is a színművészetben kibontakozó tehetségüket, s ezáltal hozzájáruljon kulturális integrációjukhoz. Nem kevésbé célja olyan légkör kialakítása is, amelyben természetessé válik a fogyatékossággal élők együttműködése ép társaikkal különböző művészeti ágazatokban. Dolgozatában vizsgálta a színjátszás beillesztésének lehetőségeit a konduktív pedagógia strukturált, egymásra épülő rendszerébe; a színjátszó szakkör céljainak megvalósíthatóságát egy olyan iskolában, ahol halmozottan sérült és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek tanulnak; illetve hogy a mozgássérült gyermekek tevékenységük révén miként képesek művészeti (és erkölcsi) élményt nyújtani a társadalom ép tagjainak. Témáját sokoldalúan közelíti meg, gazdagon dokumentálja. Következtetései és tízéves gyakorlati munkájának pozitív eredményei egymást átszövik, erősítik. A kiadványt ajánljuk a konduktív és általános pedagógia, valamint a gyermekszínjátszás szakembereinek, illetve mindazoknak, akik elkötelezettek egy humánusabb társadalom formálásában.