Leírás
Erdődy Gábor: Tradicionális történelmi identitás - modern politikai eszmerendszer
Alábbi munka a mintegy 40 éven át uralkodó úgynevezett szocialista rendszer bukását követően megválasztott első demokratikus miniszterelnök történetszemléletének, illetve politikai filozófiájának rekonstrukciójára vállalkozik. Antall József politikai magatartását a belülről megélt „patriotisztikus-valláserkölcsi alapon nyugvó (köz)szolgálati ethosz” határozta meg. Jelentős történelmi teljesítménye, hogy az egyetemes kereszténydemokrata, a magyar nemzeti-liberális, valamint a speciális hazai alkotmányjogi tradíciókra támaszkodva a rendszerváltozás kihívásaira korszerű választ kínáló szintézist alkotott. Politikusként vallott értékrendjének gyökereit kereste, és annak tradícióit rekonstruálta a visszatekintő történészként általa megrajzolt magyar történelmi kontinuitásban. A kötet annak bemutatására tesz kísérletet, hogyan értelmezte a tudós-politikus a magyar história egyes periódusait, korszakokon átívelő meghatározó alaptendenciáit, tragikus vagy felemelő fordulatait, kiemelkedő szereplőit. Interjú a szerzővel itt olvasható.
Vélemények
Paraméterek
Szerző | Erdődy Gábor |
Kiadás éve | 2011 |
Kötés | keménytáblás |
Nyelv | magyar |
Oldalszám | 236 |
ISBN | 9789633120477 |