Polgári eljárásjog – jogi szakvizsga felkészítő kötet – új, 4. hatályosított kiadás

Cikkszám: 9789634133353
Nem értékelt
A jogi szakvizsgára készülő jogászok mindig nagy kihívással néznek szembe a felkészülés során, hiszen a felkészülés alapjául szolgáló törvényi és bírósági gyakorlat anyagán kívül kevés támpontjuk van. És ez így is van rendjén egy gyakorló jogásznál, aki az egyetem elvégzésével arról tett bizonyságot, hogy jelentős terjedelmű anyagok rendszerező áttekintésére képes. Mindazonáltal a jelölti, fogalmazói időszakban végzett gyakorlat tárgya jelentősen behatárolja azt a joganyagot, amelyen belül a fiatal kollegák elmélyültek. Ezt a szükségszerű specializációt rendszeres, szervezett felkészüléssel enyhíthetik az adott szakmák, de hasznos egy olyan összefoglaló, rendszerező jegyzet is, ami az Igazságügyi Minisztérium elvárásai, a kiadott tételsor alapján segíti a vizsgaanyag áttekintését. A széles, minden jelentős jogászi szakma összefogásán alapuló szerzőcsapat akiknek többsége maga is a szakvizsgabizottság cenzora ezt a célt tűzte maga elé: egy olyan tananyag, segédanyag megírását, amely rendszeres áttekintést ad a polgári eljárásjog szakvizsgán előkerülő (ill. a szorosan kapcsolódó) részeiről.
Szállítási díj: 990 Ft
Várható szállítás: 2025. április 29.
6.900 Ft (6.571 Ft + ÁFA)
Menny.:db
További információk a termékről