Könyv a differenciálásról

A differenciálásról, arról, hogy minden gyerekre, mint egyénre lenne jó tekintenünk, vele mint egyszeri, megismételhetetlen lénnyel bánnunk, fejlődését, benne iskolai tanulását szükségletei szerint támogatnunk - minderről mintegy negyvenöt éve beszélünk.Varga Tamás 1972-ben publikált vizsgálata (A kivételesek vannak többen) óta már köztudomású, hogy ha valamiféle "életkori átlag" értelmi állapotának megfelelő módon, frontálisan tanítunk, akkor ez a tanítás csupán minden harmadik hétévesnek és minden ötödik tizenkét évesnek megfelelő. Huszonnégy fős első osztályból csak nyolc, huszonöt hatodikosból csupán öt gyereknek! Az osztálytermek többségében mégis változatlanul frontális tanítás folyik.A XX. század eleji hazai reformpedagógiai iskolák - az Új Iskola és a Családi Iskola - "egyéni feladattáblákat" használtak, projektben is tanítottak (1935-ben!). Közel negyvenévnyi szünet után Zsolnai József és munkatársai tanítási programjukat (osztályon belüli) haladási csoportok számára dolgozták ki. A frontálisan tanító iskola - a szerzők szándékaitól eltérően - ekkor a haladási csoportokat kezelte mintegy önálló osztályokként: egyik haladási csoportból alig került át gyerek a másikba.A frontálisan tanító iskola tovább védekezett: megszületett a "fejlesztőpedagógus", aki kiviszi a lassabban haladó gyereket az osztályból - rendszerint a művészeti tárgyak vagy a testnevelés óráiról -' és külön foglalkozik vele. Speciálisan képzett pedagógusra, gyógypedagógusra minden iskolának - különösen az integráló iskoláknak - égető szüksége van. Ám az első lépés a differenciált tanulási környezet kialakítása, a fejlesztőpedagógusnak is elsősorban az osztályban folyó tanulásirányítás részeseként lenne jó foglalkoznia az egyéni támogatásra szorulókkal. (Mint majd aMit tanítsunk?című fejezetben erre részletesen is kitérünk - éppen az egyéni segítségre szorulóknak van a legnagyobb szükségük a festés, rajzolás, mozgás, éneklés óráira.)Ebben a könyvben arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk a differenciálás gyakorlatát, példákat kínáljunk arra, hogyan jó a differenciáltan tanuló osztályt irányítani - elsősorban aGyermekek Házának, annak az iskolának a gyakorlata alapján, amelyben ennek a praxisa a legjobban kikristályosodott. A könyv első fejezeteiben messzebbről, talán mélyebbről is indulunk: arról lesz szó, mi szükséges ahhoz, hogy bennünk, tanítókban, tanárokban ez a gyakorlat létrejöhessen.