Leírás
Sólyom Jenő: A modern szilárdtest-fizika alapjai III.
E könyv a szerző által írt háromkötetes mű harmadik tagja. A sorozat áttekintő képet ad a modern szilárdtest-fizika széles területéről egyetemi hallgatók, doktoranduszok és kutatók számára. A szilárd testek tulajdonságai és a kísérletileg megfigyelhető jelenségek bemutatásával együtt tárgyalja az ezek megértéséhez és elméleti leírásához szükséges alapvető elveket és módszereket, kitérve az alkalmazott kísérleti technikák legfontosabb jellemzőire is.A sorozat első tagja a szilárd testek atomi és mágneses szerkezetével és dinamikájával foglalkozik, a második kötet azokkal az elektromos tulajdonságokkal, amelyeket az egyrészecskés kép vagy egy fenomenologikus leírás segítségével értelmezhetünk, a harmadik kötet pedig az elektronok közötti kölcsönhatás szerepét vizsgálja gyengén vagy erősen korrelált rendszerekben.Ebben a kötetben először az elektronok közötti kölcsönhatást is figyelembe vevő legegyszerűbb modelleket és a kölcsönhatás kezelésére javasolt legegyszerűbb módszereket mutatjuk be. Ismertetjük a teljes energia kiszámítását lehetővé tevő sűrűségfunkcionál-elméletet, és hogy hogyan válaszol a rendszer külső perturbációkra. A normális elektronrendszereket Fermifolyadékként tárgyaló Landau-elmélet után részletesen bemutatjuk, hogy az elektronrendszereknek milyen, a Fermi-folyadékokétól lényegesen eltérő tulajdonságú állapotai lehetségesek. Például Luttinger-folyadék jellegű viselkedés vagy szimmetriasértő alapállapot jelenhet meg. A szupravezetés BCS-elméletének tárgyalása után külön kitérünk az erősen korrelált elektronrendszerek legjellemzőbb eseteire. A kötet utolsó fejezete a rendezetlen rendszerek néhány problémájáról szól. A függelékben mutatjuk be a lineáris válasz Kubo-féle elméletét, a soktest-probléma Green-függvényeinek legfontosabb tulajdonságait, a Luttinger-folyadékok térelméletét és a renormálási csoport legegyszerűbb szilárdtest-fizikai alkalmazásait.
Vélemények
Paraméterek
Szerző | Sólyom Jenő |
Kiadás éve | 2011 |
Kötés | fóliázott karton |
Nyelv | magyar |
Oldalszám | 795 |
ISBN | 9789633120668 |