Leírás
Szilasi Judit: A visszailleszkedési kultúrsokk generálta akcidentális krízisek a jelenkori Magyarországon
A Takács Etel Pedagógiai Alapítvány kuratóriuma 2015-ben kiadványsorozatot indított azzal a céllal, hogy értékes doktori disszertációkat és szakdolgozatokat hozzáférhetővé tegyen a szélesebb szakmai közösség, illetve az érdeklődő olvasók számára. A megjelentetésre ajánlott értekezések – tisztelegve az alapítvány névadója előtt, akit munkássága két szakterülethez kötött – a nevelés-, illetve a nyelvtudomány területéhez kapcsolódnak. Publikált változatuk (esetleges vitatható részleteikkel, tévedéseikkel együtt) lényegében megegyezik a tudományos fokozathoz vagy egyetemi diplomához vezető értékelési folyamatban szereplő dolgozattal. Minőségüket a doktori iskolák, a képzőhelyek szakemberei fémjelzik. A TEPA reméli, hogy kezdeményezésével hozzájárul a szakmai diskurzusok élénkítéséhez, új kutatógenerációk megismertetéséhez.NévjegySzilasi Judit magyar-francia szakos tanár. A 2013/2014-es tanévben végzett az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán fejlesztőpedagógusként. Tíz év közoktatási gyakorlat után jelenleg egy felsőfokú intézményben dolgozik.Ajánl ásSzilasi Judit fejlesztőpedagógusi tanulmányait záró szakdolgozatát egy Magyarországon szinte alig dokumentált jelenségről írta: a külföldről hazatérők körében tapasztalható visszailleszkedési kultúrsokkról mint akcidentális krízisről. A téma személyesen is érinti: miután hat évig az Egyesült Államokban élt, a hazatérés komoly gyászfolyamatot és újrakezdési kényszert jelentett számára. Ekkor kezdett kutatásba ezen a területen.
Vélemények
Paraméterek
Szerző | Szilasi Judit |
Kiadás éve | 2015 |
Kötés | kartonált |
Nyelv | magyar |
Oldalszám | 50 |
ISBN | 9789631212853 |