Leírás
Toma Kornélia: Mai fiatalok argumentációs kultúrája
Toma Kornélia 1998-ban szerzett magyar nyelv és irodalom és történelem szakos tanári diplomát. Az 1998/1999-es tanévtől tanít a sárospataki pedagógusképzőben, az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campusán; 2005-től főiskolai docens, jelenleg pedig a Humán Tudományok Intézetének intézetigazgatója. Tudományos érdeklődése már hallgató korában a nyelvészet felé fordult, sikeres tudományos diákköri dolgozatát, majd diplomamunkáját is nyelvészeti témából írta. Munkakörében oktatási teendői (fókuszban a magyar nyelv megismertetésével és az anyanyelvi nevelés módszertanával) és alkalmazott nyelvészeti kutatásai szorosan összekapcsolódnak egymással. Hallgatóinak az 1999-ben induló országos egyetemi-főiskolai Kossuth-szónokversenyen elért sikerei nyomán meghívták az ELTE BTK retorikai kutatócsoportjába. Itt végzett kutatásai alapján született meg Mai fiatalok argumentációs kultúrája című PhD disszertációja, melyet 2016-ban summa cum laude minősítéssel védett meg.A szerző szerint az ember sorsa múlhat azon, hogy meggyőzően tud-e beszélni, s hogy felismeri-e, ha valaki manipulálni akarja a beszéd által. Ezért szükség van az ókoriaktól kezdve fölhalmozott retorikai tudásra, tapasztalatra, jártasságra, attitűdre, ami alkalmassá teszi az embert, hogy a különböző szituációkban szónokként (beszélőként) és hallgatóként is helytálljon. A mai fiatal generációkat tehát be kell vezetni a jó beszéd tudományába, amelynek központi eleme a logikus és hatásos érvelés. Ez magyarázza, hogy ismét helyet kap az iskolai tudásanyagban a retorika, illetve az ezredforduló környékén több szónokverseny is született diákok és fiatal felnőttek számára. Toma Kornélia a Kossuth-szónokverseny másfél évtizedében versenyzők (636 fő) teljesítményét elemezte szisztematikusan, sok szempontból. A gazdagon illusztrált könyv élvezetes olvasmány tanároknak, egyetemi oktatóknak és mindenkinek, aki érdeklődik a fiatalok nyelvi kultúrája iránt.
Vélemények
Paraméterek
Szerző | Toma Kornélia |
Kiadás éve | 2018 |
Kötés | keménytáblás |
Nyelv | magyar |
Oldalszám | 282 |
ISBN | 9786158035187 |