Leírás
Zsigmond Zsolt: Pedagógiai projektek és történelemtanítás
A Takács Etel Pedagógiai Alapítvány kuratóriuma 2015-ben kiadványsorozatot indított azzal a céllal, hogy értékes doktori disszertációkat és szakdolgozatokat hozzáférhetővé tegyen a szélesebb szakmai közösség, illetve az érdeklődő olvasók számára. A megjelentetésre ajánlott értekezések – tisztelegve az alapítvány névadója előtt, akit munkássága két szakterülethez kötött – a nevelés-, illetve a nyelvtudomány területéhez kapcsolódnak. Publikált változatuk (esetleges vitatható részleteikkel, tévedéseikkel együtt) lényegében megegyezik a tudományos fokozathoz vagy egyetemi diplomához vezető értékelési folyamatban szereplő dolgozattal. Minőségüket a doktori iskolák, a képzőhelyek szakemberei fémjelzik. A TEPA reméli, hogy kezdeményezésével hozzájárul a szakmai diskurzusok élénkítéséhez, új kutatógenerációk megismertetéséhez.NévjegyZsigmond Zsolt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történelem szakos tanári diplomát. 2007 óta az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában tanít történelmet és társadalomismeretet. A 2010/11-es tanévtől vezetőtanárként, majd mentortanárként kapcsolódott be a tanárképzésbe. 2014-ben az ELTE PPK-n szakvizsgát szerzett a tehetséggondozás, tehetségfejlesztés specializációban, 2016-ban ugyanitt mentortanári szakirányon végzett. Jelenleg a multikulturális nevelés problémakörével, valamint ehhez kapcsolódva a szociális kompetenciák fejlesztésével, az inklúzió elméleti és gyakorlati kérdéseivel és pedagógiai projektekkel foglalkozik. AjánlásZsigmond Zsolt szakdolgozata mentortanári tanulmányait zárta le. A dolgozat központjában a projektoktatás áll. A szerző részleteket mutat be abból a sokrétű, kreatív munkából, amelyet tanítványaival történelemből, társadalomismeretből a projektoktatáshoz kapcsolódóan végez. A dolgozat fontos bizonyítéka annak, hogy a szerző a projektoktatásba való bevezetést a tanárjelöltekkel foglalkozva is feladatának tartja.
Vélemények
Paraméterek
Szerző | Zsigmond Zsolt |
Kiadás éve | 2017 |
Kötés | kartonált |
Nyelv | magyar |
Oldalszám | 102 |
ISBN | 9786158035156 |