Leírás
Kelemen János: Lukács György racionalizmusa
Vajon a kommunizmus bukása és annak a világnak az eltűnése, amelynek Lukács György a reprezentatív gondolkodója volt, nem érvényteleníti-e a filozófus szellemi örökségét? Igaz-e, hogy nincs többé hely olyan alternatív, kritikai gondolkodás számára, mint amelyet a marxizmus lukácsi változata képvisel. Ezekre a kérdésekre több okból is nemmel kell felelnünk, hiszen a kelet-európai átalakulás kudarcai és a kapitalizmus válságjelenségei épp az ellenkezőjét bizonyítják. Abban a helyzetben ugyanis, amikor úgy tűnik, nincs a kapitalizmusnak globális gyakorlati alternatívája, szükségesebb, mint valaha, hogy legalább a lehetőségét el tudjuk gondolni egy olyan alternatívának, amelyet Lukács is képviselt. A filozófus emléke elleni támadások, a damnatio memoriae, amelyet Duna-parti szobrának elvitele kifejez, ugyancsak szellemi örökségének súlyát és az azzal szemben érzett félelmet bizonyítja.Manapság a kultúra, a politikai és a nemzetközi viszonyok minden területén az irracionális nézetek térhódításának, ész- és demokráciaellenes erők agresszív támadásának vagyunk a tanúi. Olyan helyzettel kell szembenéznünk, amelyben a racionalitás értékei megerősítésre szorulnak. A maga korában Lukács is ezeknek a védelmét tekintette feladatának. Jelen könyv szerzője Lukács nyelvfilozófiai, tudományelméleti, esztétikai és filozófiatörténeti nézeteit elemezve azt kívánja bizonyítani, hogy az egyik legnagyobb magyar gondolkodó racionalizmusa időszerűbb, mint valaha.
Vélemények
Paraméterek
Szerző | Kelemen János |
Kiadás éve | 2018 |
Kötés | kartonált |
Nyelv | magyar |
Oldalszám | 140 |
ISBN | 9789633122907 |